Az őrület határán túl

  Michel

„ Meghalt Matild Elizabeth Afton! A majdnem harminckét éves nőre mai napon emlékezik meg a város. A Freddy Fazbear’s Pizzeria egykori alkalmazottja több életet is megmentett utolsó műszakjában. A pizzázó egykori tulajdonosai túl érzékeny rendszert alkottak. Egy idős dolgozó elmondása szerint korábban is volt példa a robotok éjszakai „járőrözésre” mert azt hitték a programjaik miatt, hogy betörő jár az intézetben. Mrs Afton amellett, hogy egész életét az étteremnek szánta, gondosan kordában tartotta a programot. Azonban férje álltal tervezett rendszer sajnos önálló életre kelt. A szemtanuk elmondása szerint a gépek az alkalmazottakra és másokra támadtak. Matilda E. Afton saját magára vonta a volt férje állttal készített mechaniku szerkezetek érzékelőit, így akik még az épületben tartózkodtak mind épségben kijutottak. Az ájszaka amúgy is tragikus fordulat még borzalmasabb lett, mikor egy öreg gazvezeték elpattant és berobbantotta az épületett. A robotok összeroncsolódtak, de Mrs Afton földi maradványait semmilyen módon nem találták meg. A nő tragikus halála nem volt hiába való hiszen annyi embert megvédett. Sokan mondtak köszönetett érte, amiért mindig ott volt velük és a gyerekeikkel, hogy megvédje őket a bajtól. A nő mindig azon volt, hogy más ne élje át azokat a fájdalmakat amiket ő átélt. Örökre emlékezni fogunk az egyszerű életet élő, tisztséges asszonyra, aki mindig másokon segített.”

 

Csendesen néztem az üzenő falra felrakott cikket. Évek teltek el azóta, hogy ezt írták, de Sam még mindig annak a napnak volt a fogja. Teljesen megváltozott. Mondjuk ez rám is igaz volt. Anyám halála közelebb hozott minket egymáshoz. Előtte is jóban voltunk, de utána egy szoros kapcsolat alakult ki köztünk.

Sam némán jött el értem a bentlakásos iskolába. Még éppen időben, hogy ne öljek meg valakit tehetetlen dühömben. Magához vett és hosszas procedúra után hivatalosan a gyámommá vált. Bár nem tudtam úgy tekinteni rá mint apára, de mint báty elfogadtam. Abban az időben neki jobban kellett a támogatás mint nekem. Anya halála után pár héttel egy rohadék megerőszakolta, majd megölte  a nővérét akiért szintén mindent megtett volna. Sajnos a nevét nem tudtam a nőnek, de azt igen, hogy mi lett az elkövetővel. Csak két nappal később talált rá a rendőrség a saját beleivel felkötve egy fára. Nem beszéltünk róla, de tekintve, hogy a férfiről lehozott cikk is ott volt velem szemben pontosan tudtam ki volt az elkövető.

Sam követte anyám nyomdokait és velem együtt vadászott tovább. Igaz nem azt a vonalat képviseltük mint korábban édesanyám. Nem voltak animatronikok amibe a kisgyerekek lelkét tárolhattuk volna, így a vadászatunk átterjedt a felnőttekre. Különös módon egy olyan személytől kaptuk a tippeket akitől nem várta volna az ember.

Frank hetente egyszer benézett, s „véletlenül” ott hagyott egy aktát a környező veszélyes bűnözőkről. Mind amatőr volt hozzánk képest. Hiszen aki bele kerül a rendőrség adatbázisába nem lehet profi. Mi soha nem hagytunk nyomot. Anya tanait követve mindig „tiszta” helyszínt hagytunk még akkor is ha a legnagyobb vérfürdőt csináltuk. Mindig ugyan úgy csaptunk le. A kijelölt személy saját házában.

Az igazat megvallva mégsem annyira anyám nyomdokaiban jártunk. Bár gyilkolási vágyainkat kielégítettük, de nem volt ugyan az a vadászat. Gyakorlatilag egy sáros rendőrkapitány (ja igen elfelejtettem említeni, hogy Frank időközben kapitány lett) bérgyilkosai voltunk, még akkor is ha a pillanatnyi élvezeten kívül semmit nem kaptunk.

- Na kezdődik…

Oldalra néztem. Sam hátradőlve ült a székén s a plafont nézte. Kezében már ott volt a magasfeszültségű sokkoló rúd. A fokozat olyan erősre volt állítva, hogy egy ember simán meghal tőle. Lábait az asztalon nyugtatta, közben az elsötétedő monitorokat figyelte. Ahogy a ventilátorok leálltak, pár perc múlva érezhetővé vált a doh, penész és régi égett fém szaga a levegőben. Tíz perc múlva felkapcsoltak az éjjellátó kamerák, újabb húsz perc elteltével, pontosan 12:30kor felharsant a már jól ismert hang.

Fém csikordult fémen, közben a másik oldalról fájdalmas hörgés és sikoly harsant.  Kinyújtóztam és szembefordultam az ajtóval. Magamhoz vettem én is a sokkolót, majd vártam az első „látogatót”.

Az emberek agyfaszt kaptak volna ettől a munkától. Mi viszont a múltunk egy részét éltük át minden este. Ami másoknak a  megelenevedett rémálom volt az nekünk csak egy lezáratlan része az életünknek. Hiába van amit a tűz sem töröl el a földőr. Ilyen az egykori pizzázó árnyai sem, amik jelen esetben életre kelt régi robotokat jelentett.

Egy évvel a tűz után a tulaj megpróbálta újra indítani a boltot. Fel újította az épület bizonyos részeit. A robotokat újra alkották. Kevésbé ijesztőbb és sokkal barátságosabb külsőt kaptak az új banda tagjai. A nevük nem véletlenül kapta meg a Toy becenevet. A gyerek eleinte szerették a frissebb kinézetű robotokat, de aztán rövid időn belül elkezdődtek a gondok. A robotok  sorra mentek tönkre. Akkor még csak távolról néztük Sammal az eseményeket. Másfél évvel a tűz után még nem volt felkészülve arra, hogy vissza térjen. Utólag bele gondolva jobb lett volna, ha a robotokkal is folytatjuk anya útját. Azonban senki nem volt felkészülve arra, hogy mi fog történni. Egy lelkes fiatal egyetemista felfedezte, hogy az egykori biztonsági iroda számítógépe megúszta a tűzvészt, így a robotok programjai is rajta maradt. Az ostoba nem is tudta mit szabadít a világra, mikor a régi kódokat beültette az új gépekbe. Eleinte csak az éjjeli őrök haltak meg rejtélyes, de csúnya módon. Mindenki elkezdett beszélni a régi programról ami betolakodóként kezdte el kezelni az éjjeli dolgozókat.

A pletyka nem jó reklám. Mikor a Toy Chika Cup Cakeje megtámadott egy kisgyereket a szülők követelték az étterem végleges bezárását. Eleinte rendszer hibára hivatkoztak a kisebb bezárásokkal, de itt már érezhető volt, hogy nem marad sokáig nyitva az új bolt. Sam figyelt fel először a szisztémára ami miatt végül ahhoz vezetett, hogy önként jelentkezett. Az első éjszaka majdnem két év után először izgatottan hívott fel. Azt hittem elkapott egy kölyköt napközben, de kiderült nem erről volt szó.

Közösen néztük meg a programot másnap, majd egy ponton megállt és a monitorra mutatott. Nem értettem elsőre mire gondol. Végül megláttam azt ami lázba hozta. Az új robotok öten voltak. Azonban a program kilenc, időnként tíz gépen futott egyszerre.

- Tudod mit jelent ez? Azok az átkozott régi szemétdombok valahol még itt vannak. Szívesen szétszedném atomjai őket, csak, hogy revansot vehessek a történtekért.

- Csak azt nem értem, hogyan lehetnek aktívak azok után, hogy csak roncsokat találtak belőlük.

- Kiderítjük. Mit szólsz öcskös? Leszel az éjjeli őr társam?

Persze bele mentem. Alig voltam tizennyolc akkor. Egyetemre nem vettek fel a labilis elmeállapotomra hivatkozva, ahogy munkát is nehezen találtam végzettség nélkül. Sam egykori főnöke felvett, de akkor már tudta, hogy az étterem nemsokára bezár. Aznap este találkoztunk először a régi robotokkal. Pontosabban csak eggyel. Bonnie rontott ránk a folyosón. Azaz inkább csak Samre támadt rá. Egész este hallottuk a lépéseket s nem sokkal hat előtt bukkant fel a kék nyúl a folyósón. Az arca nagy része hiányzott, mintha valaki letépte volna, de a szenzorok a szeme helyén még ott voltak. Pár másodpercig még nézett minket, majd erős lendülettel a falhoz csapta bátyámat. Sam keményen csattant a beton falon, majd félájultan csúszott le annak mentén. Bonnie megragadta a karját és csavart rajta egyet mire szilánkosra törtek a csontjai. Segíteni akartam Samnek, de a nyúl engem is eltaszított. Nem volt olyan erős mint amit ő kapott, de én is a fal mellett kötöttem ki. Láttam, hogy pillanatok választják el attól, hogy még egy csapást bemérjen neki. Azonban ekkor gépies sikolyszerű hang töltötte meg a félhomályos folyosót. Bonnie elengedte a bátyám, majd a hang irányába fordult. Soha nem tudtam meg mit látott a félhomályba, de megfordult és távozott. Nem maradtam ott megvárni mi jön aznap este. Hat óra volt mire vissza értünk az irodába.

Sam addigra valamennyire magához tért. Örült kacagásba tört ki miközben próbáltam roncsolódott kezét rögzíteni.

- Én nem nevetnék ennyire. Meg is ölhetett volna.

- Igen tudom. A vicc, hogy azt a kisfiút akinek a lelke benne van ugyan azzal a mozdulattal vágtam annó a falhoz, hogy elhallgattassam, míg elviszem a hangszigetelt szobába. A sors iróniája igaz?

Megérettem a Bonnie reakcióját. Ahogy Sam úgy ő is bosszúra szomjazott. Valószínűleg a kisfiú lelke emlékezett arra ki bántotta.

Pár nappal később olyan hírt kaptunk amire nem számítottunk. A váltás éjjeli őr csapatott holtan találta egy betörő aki az előző napi bevételt akarta ellopni. A főnöknek ekkor telt be a pohár. Bezáratta az éttermet. Azonban mi maradtunk. Kellett neki valaki aki az ott maradt robotokra és berendezésekre éjjel vigyázz. Ennek idestova négy éve.

Bár nem tudjuk napközben hova tűnnek a rohadékok esténként mindig vissza térnek. Van amikor a Toy játékok mozgolódnak, de esetek többségében a nagyobbak jönnek elő. Aznap este is ők merészkedtek elő a rendszer leállás után.

- Ugye ez most nem komoly?

Sam kihúzta magát majd a monitorra nézett. Ott Foxy haladt el éppen a kamera előtt. Gyors és biztos léptekkel haladt az iroda felé.

- Annyira utálom azt a kibaszott segfejett! Soha nem szokott erre jönni! Machel van valahol egy erős fényű lámpánk? Ez a szar csak attól áll meg!

- Nincs ez a szar már régen kikapcsolt.

A nagy Fenix lámpára mutattam, ami porosan hevert az iróasztal melletti rozsdás tároló mellett. Sam felpattant és megpróbálta bekapcsolni, de hiába. A tűzben az ajtó megsemmisült és a lámpa is megpörkölődött, így semmi nem állt közénk és a róka robot közé. A fém lépteket egyre közelebb hozta a folyosó visszhangja. Sam idegesen állt fel  ahogy én is.  A léptek egyre közelebb kerültek hozzánk. Azonban más is felhangzott. Egy ismétlődő dudorászás.

- Mi a szar? Ez nem az a dal amit a banda játszott le?

- De és ezt régen nem csinálta… Machel gyere el az ajtóból!

Sam maga mögé tolt és ekkor bukkant fel Foxy. A róka mint valami kísértett állt a sötét ajtónyílásban. Kapójára vér száradt rá. Nem friss volt és abból amit az újságokban olvastunk pontosan tudtam, hogy a biztonsági őröket nem a róka ölte meg. A vér évekkel korábban száradt rá.

- Az ott még mindig anya vére?

Felesleges kérdés volt hiszen tudtam a választ. Sam dühösen bólintott, majd elindult a robot felé.  Foxy felé csapott a kampójával ő pedig a lámpával felé ütött. A róka robot kampója a tároló szekrényt érte, így az egyik fiókja kinyílt. A lámpa vissza pattant Sam kezéből és a földre esett.  Halovány szikra pattant fel a lámpában. Bátyám észre se vette, hogy mi történt míg a régi kése után nyúlt. Nem tudom mit akart, de nem is érdekelt. Felkaptam a lámpát és a róka felé irányítottam. A csoda folytán most beindult. Foxí vakon lépett hátrafelé, majd zavartan elindult vissza a folyóson.

- Jól vagy?

- Igen… Anya még most is velünk van…

A lámpára mutattam. Az ki is aludt. Sam a robot után nézett én meg leraktam az asztalra a lámpát. A kinyílt fiókban észrevettem egy borítékot, ami nem illett a többi papír közé. Túl új volt a többi papírhoz képest. Kivettem majd, megnéztem mi van rajta. A borítékra nem írtak ugyan semmit, de benne volt valami. Kinyitottam és két lapot láttam benne.  Egyik egy fénykép papír volt a másik egy kézzel írt levél. Rögtön felismertem anyám kézírását.

„ Sam Kutyinak!
Játszunk egy játékot. Ezen a képen látsz először engem. Még nem mondom el fiú vagy lány vagyok. Most vagyok három hónapos. Hat hónap múlva megismerkedünk. Addig is vigyázz rám apu!”

Megfordítottam a képet és rögtön tudtam mit látok. A dühöm a robot iránt akkor lobbant csak fel igazán. Azok a szemetek nem csak anyám vették el tőlem.

- Úgy nézz ki elment… Mi az Michel? Mit találtál öcskös?

- Szerintem anya ezt neked szánta.

Oda adtam neki a levelet és a képet majd kimentem a folyósóra. Pontosan tudtam Sam mikor olvasta végig illetve mikor fordította meg a képet. Hatalmasan kiáltás harsant fel az irodából. A robotok egy újabb értéket vettek el tőlünk. Nem kellett matekzseninek lennem hogy tudjam a kistesóm közel ötéves lenne, ha az animatrinok nem ölik meg anyát.

Két napig nem hallottam Sam hangját. Szívem sajgott érte, főleg mikor láttam, hogy a gyilkolás közben véres lesz a pólója. Nem figyelt és ez meglátszott rajta. A gondolatai másfele jártak. Végre elért egy bizonyos haladást a gyász feldolgozásban, erre most vissza lépett. Ha ez így ment volna tovább én bolondulok meg mellette. Azonban egy régi ismerős mindkettőnket kizökkentett a monoton hétköznapokból.

- Öreg maga mit keres itt?

Az idős éjjeli őrt a tűz óta nem láttuk. Most mint egy jelenés ott állt az étterem bejáratánál és a botjára támaszkodott.

- Öreg maga itt?

- Jó látni Mr Afton. Szépen felnőtt. Kevesen mondhatják el magukról, hogy látták az apát, az anyát és a fiúkat is érett felnőtté válni. Bejöhetek? Persze csak ha nincs robot veszély bent.

Egymásra néztünk, majd betereltük az öreget. Az leült a kanapára, majd rögtön bele kezdett.

- A segítségüket kell kérnem. Tudom, hogy megvan idefent a maguk gondja az animatrinokkal. Igen tudom, hogy mind a négy régi robot és az öt újabb verzió is portyázik éjjelente. Azonban van egy nagyobb gond is, amihez kellene egy valaki aki az utolsó csavarig ismeri a mechanikájukat. Tudom, hogy Matilda megtanított mindent önöknek.

Az öreg minket figyelt, miközben megkocogtatta botjával a szekrényt aminek neki dőltem. Csak akkor vettem észre, hogy az egyiklába fémből van. Emlékeim szerint a tűz után még mind a két lába megvolt.

- Az ön édesanyja komoly anyagot tartott a szekrényben a robotokról, de nekem és a csapatomnak ezek csak halandzsák. Igaz volna aki megfejtse őket, de nem akarom az ő kezébe adni ezeket a jegyzeteket.

- Rajtunk kívül csak anya vagy apa tudta volna értelmezni. Anya elhúnyt, apám meg megszökött a zárt osztályról…

- Ebbe most nem mennék bele. Velem tudnának jönni? Nincs olyan hülye aki bejönne és életbe maradna. Azok viszont jól jöhetnek.

A két sokkolóra mutatott, majd felkelt és elindult egy régi rész felé. Sam megvonta a vállát, majd követte az öreget. Kezében a sokkoló bottal ballagott. Néhány lépéssel utolértem őket és némán mentem a folyosókon.

- Mi történt magával? Emlékszem egyszer azt mondta szeretne természetes halált halni nem egy nyamvadt róka kampójára felakasztani magát. Mostanában extrém kalandokba kezdett vagy eladta a lábát?

- Egyik sem. Szimplán egy titok kezd túlnőni rajtam. Itt ballra!

Bátyám egy pillanatra megtorpant a befordulás után. Ezeket a folyosókat nem renoválták a tűz után. Jól látszódtak ahogyan végig söpört a lángtenger a helyiségen. Sam egy pillanatra eltakarta az arcát. Jól tudtam hogy a felsebzett bőrt simítja végig. Még mindig magát hibáztatta a történtekért, hiába mondtam neki többször is, hogy nem ő volt a hibás.

- Itt lobbant be a tűz igaz fiam? És ha nem tévedek itt láttad őt utoljára…

Az öreg megkoppintotta a csöveket és a folyosó egy bizonyos szakaszát. Bátyám némán bólintott. Kérdőn néztem az öreg úrra.

- A négyes kamera aznap este nem működött. Soha nem gondolkodtál rajta miért pont az a kedvence anyukádnak? És most nem csak arra gondolok, hogy a Spring Bonnie jelmez ott lapult alatta. Nem a négyes kamera eredetileg ezt az ajtót vette. Tudja fiatal úr mi van mögötte?

- Az egy vészkijárat volt a nyolcvanas években. Az első éttermi nyitás óta ott van…

- Igen és nem. A nyolcvanas években tényleg egy vészkijárat volt. Azonban ugye emlékszik, hogy az édesapja megpróbált egy másik vállalkozást.

- Arra gondol amiben bérbe adta a robotokat?

- Igen tudja hol tárolták ezeket?

Megráztam a fejem. Nem is értettem miért hozza fel az öreg ezeket a régi történeteket. Régmúlt idők emlékei, amiknek már nincs jelentőségük. Az öreg lenyomta az ajtó kallantyúját, majd kitárta azt. Egy rövid kis folyosó szakasz után kinyitott egy oldalajtót. Én mindig is azt hittem a vészkijárat mellett a régi kazán épülete van, erre kiderült, hogy egy működőképes lift van ott.

- A pincerendszer!

Sam kijelentése meglepett. Az öreg csak bólintott, majd beszállt a szerkezetbe. Követtük az elég tágas lifbe. Nagyon sokáig haladtunk lefelé. Közben körbe fordultam a fém kabinban.

- Majd elmondom mi történt. Egyszerűbb ha látják…

Az öreg kijelentésére elvettem a kezem a párhuzamos vonalakról, ami a kaszni falán húzódtak. Olyan volt mintha valaki vagy valami végig húzta volna a karmait a fémen. Bár mondjuk a valakit kizártam. Hamarabb kinéztem a robotokból, hogy van elég erős szerkezetük ehhez.

Majdnem húsz percig haladtunk lefelé a liftben. Ez idő alatt nem mondott semmit se az öregúr. Amikor az ajtók kinyíltak egy simafalú hatalmas folyosó tárult elénk.  Sima falán kisebb bevágások voltak időnként láthatóak, bár nagyon nem tudtam megnézni. A lámpák mindig csak addig voltak felkapcsolva míg áthaladtunk alattuk. Nem sok gyaloglás után egy masszív fémajtóhoz értünk. Az öreg egy kártyát tartott a beléptető panelhez, majd beengedett maga elé minket.

- Köszöntöm önöket William Afton Circus laborjában. Kérem maradjanak a kijelölt területeken, valamint amíg lehet a plexik mögött. Gondolom senki nem akar meghalni..

Hatalmas műhelyben találtuk magunkat. Számomra régről ismerős gépek néztek velem szembe. Páran hatalmas monitorok előtt ültek és nézték a kijelzőket.

- A Funtime Circus animatronikok itt voltak végig?

Izgatott kisgyerekként rohantam a legközelebbi plexi üveghez. A golyóálló üveglap mögött egy magas fehér rózsaszín róka állt éppen. Gyerekként Funtime Foxy volt a kedvencem Foxy után. Az új Mangel ami fent volt az étteremben csak utánzata volt ennek a robotnak. Ahogy néztem a lehajtott fejű gépet megrohantak az emlékek.

Elizabeth szerette a legjobban ezeket a gépeket. Főleg a fő atrakciót Circus Babyt. Nem csoda a robotot apánk róla mintázta. A közös kedvencünk Ballora volt, akinek arcvonásai anyáéra hasonlítottak. Kellemes de fájó emlékek amiket Elizabeth halála után már elmúltnak tekintettem.

- Igen őket kellene szétszerelni és véglegesen megsemmisíteni. Az utóbbi időben egyre többet próbálnak meg a felszínre törni. Ezek a robotok rosszkezekbe kerülve háborúkhoz vezethetnek. Amellett a fenti robotok is addig maradnak aktívak mag a fő tartály működik. Mind amellett van egy másik ok amiért ide hoztam magukat. Az pedig… Hol van a medve? Emberek hova tűnt Funtime Freddy?

A káosz mely pillanatok alatt kialakult, nagyobb volt mint egy csapat rendőr akik egy gyilkosság helyszínén nyomoznak. Mindenki kiabált és kamerákat nézett. Az öreg utasításokat adott, de ekkor már késő volt. Hallani lehetett a súlyos lépteket. Sammel össze néztünk, majd a sokkolókat kivágtuk oldalra. A botok kétszer hosszabbak lettek és ez általában elég volt ahhoz, hogy messzebb tartsuk a robotokat magunktól. Egy oldalsó ajtó kivágódott és még páran rontottak be. Szinte mindenki mögénk vonult. Nem tudtam mennyivel erősebb a fém a Funtime robotokon, de azt sejtettem, hogy az áramkör összezavarásához a legmagasabb fokozat fog kelleni.

Az utolsó férfi aki belépett a terembe megtorpant és mereven rám nézett. Először csak futó pillantást vettettem rá, majd vissza kellett fordulnom felé.

- Apám?

- Michel?

- Mit keresel itt?- tört fel belőlünk a kérdés.

Választ egyikőnk se kapott azonnal. A hatalmas mackó lépett be az egyik ajtóból. Ha ennyire rettegnek ezektől a monstrumoktól mi a faszért nem zárnak minden ajtót be? Egyáltalán hogy kerültünk ide?

Sam tett egy lépést elém. Mindig ezt csinálta. Egyszer rákérdeztem miért teszi folyton ezt és a válasz kicsit elszomorított, de boldoggá is tett.

„ Édesanyád mindene voltál. Tudom, hogy még nálam is jobban szeretett. Nem hagyhatom, hogy az utolsó gyermeke meghalljon, míg én élek.”

Sokszor átfutott rajtam, hogy mennyit lát belőle bennem. Most ahogyan a hátát néztem megint elgondolkodtam, hogyan akar egyedül megvédeni egy kibaszott többtonnás géppel szemben.

- Most ha odafent lennénk mondanám, hogy kezdődik az éjjeli műszak. Ezek pontosan ugyan úgy kelnek életre mint a fentiek.

Az órájára néztem. Éjfél múlt harminc perccel. A fenti gépek három perce keltek életre. Pontosak mint mindig. Funtime Fredy arca kinyílt felfedve az alatta lévő bonyolult mechanikus rendszert.

- Hát igen ezek a gépek komolyabbak voltak, mint amik az étteremben szórakoztatták a gyerekeket. Ezek ha megindulnak olyanok mint a tankok.

Apám hangját hallva csak fel állt a szőr a nyakamon. A gyermeki rajongás már régen eltűnt belőlem. Fogalmam sem volt mi váltotta ki belőlem ezt a reakciót, de ha valamit megtanultam anyától az az volt, bízzak az ösztöneimben. Közelebb húzódtam bátyámhoz. Sam merev háttal de vörösen izzó szemmel figyelte a robotot. Gyűlölet kavargott körülötte. Elég jól ismertem így tudtam a haragja nem kifejezetten a gépnek szól. Azonban mi lehet közös egy férfiban ki egy halott nő fiának gyámja lesz és egy robotban, aki embereket akar ölni? Az hogy mindketten le akarják vadászni a korábban említett fiú apját. Freddy rohanvást indult el felénk. Sam kicsapott a sokkolóval, de csak a mackó kezén lévő Bonniet találta el. Freddy karja aláhullott a teste mellé, de csak kicsi időre állította meg a hatalmas fehér lilás medve robotot. Gépiesen felharsant és újra támadni készült, de ekkor egy másik gépies hang is válaszolt a kiáltására. Egy másik folyosón ritmikus léptek harsantak fel.

Nagy árny takarta el az ajtót, de jól kivehető volt benne egy másik medve alakja. Azt hittem elájulok, mikor megláttam melyik animatronik állt ott. Golden Freddy bújt ki az ajtón. Alacsonyabb volt ugyan mint modernebb társa, de a régi masszív megjelenése mindenkit csendre intett. Funtime Freddy a szenzorjaival mérte fel a korábbi társát.

- Hihetetlen látni a saját szememmel az életre kelt teremtményeim…

- Kussolj öreg!

Sammel egyszerre förmedtünk apámra. Golden Freddy rám nézett, de szeme nem volt a megszokott vörös fényű, mint a fentieké mikor vadásztak. A sárga medve közvetlenül elénk állt be, így mikor Funtime újra támadt telibe felfogta az ütést és a fémharapást. Éles hang tört fel a gépből, de egy nagy lendülettel vissza küldte a másik gépet vagy tíz méterrel. Gondel Freddy egyik füle leszakadt, de maradt a helyén. Szeme vörös volt ahogy várta a következő csapást.

Funtime Freddy nem támadt azonban megint. Fejét egy harmadik ajtó felé fordította, ugyan abban a pillanatban, ahogyan Golden Freddy is. Valahonnan ismerős, nem szabályos léptek harsantak fel. Az öreg biztonsági őr megmerevedett mellettem.

- Mi a fene van ma este? Trap felkelt és ide tart?

- Ki?

- Hát…

Nem tudta befejezni. Bon-bon a gépnyúl magához tért és menetközben elhagyta Freddy karját. A kis vakarék nagy lendülettel rontott Sam felé, de Golden Greddy bele rúgott. Funtime feldühödve indult el megint, de hírtelen egy nagy test csapódott neki letaszítva őt a földre. Fém csikordult fémmel, miközben a termet egy artikulálatlan, gépüvöltés töltötte meg. Funtime Freddy és Bon-bon váratlanul szembesült vele, hogy ketten vannak ellenük. Az erőviszonyok nem voltak megfelelőek így eltűntek a folyósón ahonnan jöttek. A harmadik belépőt nem bírtam beazonosítani, míg háttal állt nekem. Megrongálódott, és látszódott, hogy a tartó váza is megsérült valamikor. Ha ember lett volna úgy jellemezném, hogy vállait előre engedte, karját csak lelógatta mintha komoly fájdalmai lennének. Áporodott szag terjengett a levegőben amit nem tudtam semmihez se hasonlítani.

- Spring Bonnie gép is életre kelt? Ez fantasztikus!

- Spring Bonnie? Sam nem ebbe…

Bátyám kezéből kiesett a sokkoló és térde rogyott. Örült tekintettel nézte a megrongálódott Spring Bonniet.

- Sam! Bányám…

A régi animatronik lassan kihúzta magát, majd lassan megfordult. Valami más volt a mozgásában. Vontatott, szaggatott és bizonytalan volt. A külső borítás több helyen is megsérült. A régen sárga szövet, koromtól és valami barnás anyagtól zöldre színeződött. Több helyen hiányzott a borítás a vázáról, ami nem a szokásos fémes színt mutatta. Keveredett a rozsdás vas, a szürke-fehér és a barna egymással. A szag egyre erőteljesebb volt, és amikor a robot megmozdult csak erősebben lehetett érezni. Azonban nem ez volt ami miatt lefagytam a bátyám mögött. A gépies tekintetben halovány lilát véltem felfedezni.

- A ő hangjukra reagáltál igaz Trap? Nem így akartalak bemutatni nekik. Tudod kik ők?

Az öreg Samre és rám mutatott. Spring Bonnie bólintott. Az öreg tovább emelte az uját és a hátam mögé mutatott ahol apám állt. Bonnie kihúzta magát. Szeme felizzott és nagy léptekkel elindult apám felé. Az öreg azonban útját állta mire megtorpant.

- Nem Trap! Legyél jó és inkább menj vissza. Afton talán tud segíteni neked.

Értelmetlen gépies hörgés és újabb dühös léptek voltak a válasz. Az öreg ekkor egy szigorú nagyapa hangján szólalt meg. Mondata fájdalmas késként ért és akkor végre össze állt a képt:

- Matild Elizabeth Trap! Ne viselkedj úgy mint egy hisztis kölyök!

Trap volt édes anyám leánykori neve. A robot azért mozgott olyan furcsán, mert az édesanyám mozgatta, mint régen mikor vadászott. Spring Bonnie nem más volt mint édesanyám.

A barna a vásznon az ő rászáradt vére és lassan kiszáradó félben lévő izmai voltak, míg a fém melletti fehér a csontjai. A robot szeme azért volt lila, mert anyámnak is időnként azzá vált a tekintete. Ahogy jobban megnéztem felfedeztem egy-két hosszú tincset a nyak résznél.

- Msr Afton?-kérdezte szinte sírva Sam.

- S….Sam…ku…tyi?

Szaggatott és gépies volt a kérdés, de ekkor már felismertem anyám hangját is. Spring Bonnie hírtelen megfordult és eltűnt a folyóson ahonnan jött.

- Matild!-kiáltott utána Sam, de azt már nem hallhatta meg.